Egy kis történeti kitekintés
A kosárfonás története meglepően régi időre nyúlik vissza. A régészek már az őskori cseréptöredékek között is találtak olyanokat, amelyek belső felületén vesszőfonásra utaló jelek láthatók. Dániában tőzegláp őrzött meg egy olyan fűzfából készült varsát, amelyet 6-7000 évvel ezelőtt feledett a vízben egy halász. A régészeti maradványok azonban az alapanyag lebomlása miatt ritkák, így az ókori fonott tárgyakról nincsenek adatok
Mire is volt szükség a kosárfonáshoz?
- Az igényre, hogy a használathoz létrehozzon egy tárgyat, amire szüksége van.
- 1-2 saját maga által készített szerszámra.
- A természetben megtalált alapanyagra.
- A paraszti leleményességre.
- Szorgalomra
A gabonához fűződő hagyományainkat a honfoglalás előtti, honfoglalás kori és a kereszténység felvételével követőidőkben kialakult szokások hatásai alakították.
Az évről-évre visszatérő egyházi és világi szokások lehetővé tették az áldás ismételt megkérését a jó termés, a gyarapodás, az egészség, a siker elérése érdekében maguk és közösségük számára.
Az 1700-as években már kosárfonó mesterek dogoztak saját műhelyben, többnyire segédekkel.
Az 1800-as években szövetkezések jönnek létre és fontos szerepet kap az alapanyag termesztése is.
Az 1900-as évek második felében az alapanyag termesztés országos irányítást kap, ami 1990-ben sajnálatos módon megszűnik, mely visszavetette a biztonságos anyagellátást. Azok a területek, ahol a vessző mindig is megtermett, sok jeles kosárfonóval büszkélkedhetnek. Így pl. Békés, Tiszaalpár, Tiszafüred, Dráva-mente, Őrség, Rába, Szigetköz és Fertő tó vidéke.
A kosárfonást minden paraszti család művelte akár szegényebb vagy módosabb sorsú volt. A kosárfélékre nagy szükség volt: nélküle sem a gazdálkodást, sem a gazdaságot nem lehetett ellátni. A kosárkötés téli kiegészítő foglalkozás volt, ekkor volt rá idő mivel a mezei munkák elfogytak és a hozzávaló alapanyagot is a csak a tél beálltával az első fagyok után lehetett gyűjteni. Erdei növények, pl. mogyoró, iszalag, kőris, nyár, vadakác, juhar, szederinda vesszeiből is lehetett kosarat fonni, de a legmegfelelőbb mégis a fűzvessző.
A legrégibb és talán a legszebb kosárféleség a kávás vagy bordás kosár. E kosár különbözőméretekben kerek vagy ovális formában is készíthető. A váza vastagabb fűzbotból, mogyoróvesszőből, akácból vagy vadrózsaágból hajlított káva, amihez a bordák kapcsolódnak.
A kosárfonás és fonott-bútor készítés folyamatosan megújul a szakmáját szerető igényes mesterek segítségével, akik megértik és megértetik tárgyaikon keresztül a régmúlt üzenetét.
Hagyomány és felelősség.
Székely Éva: Hagyományos forma, és mintakincs napjaink tárgykultúrájában c. munkája alapján